Nikolas: „Ha nyerek, leveszem a kalapom!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-faktor versenyzőjét eddig csak kalapban vagy sapkában láthatták a nézők. Az After X című műsorban azonban ígéretett tett, hogy ha nyer, akkor megválik a fejfedőtől.


Takács Nikolast az X-Faktor kezdete óta senki nem látta kalap nélkül. Imidzsének szinte kötelező elemévé váltak a különleges fejdíszek, amivel nincs is probléma, hiszen a világhírű Jamiroquai énekesét, Jay Kayt is sokan az extravagáns kalapjairól azonosítják. És hogy mi a közös Nikolasban és Jay Kayben? A kiváló énektudás feltétlenül, de az After X-ben azt is megtudtuk, hogy a kalaptervezőjük is ugyanaz az ember.
A fiatal tervezőnő elmondta, hogy nem csak a fent említett hírességnek álmodta meg a fejfedőjét, hanem Suzanne Vegának, sőt, az angol királynő kalapjainak a tervezésében is részt vett. Így Nikolas igazán nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a színpadi megjelenésében ilyen profi és szakavatott kezek dolgozhatnak. A nagy kalapmustra közben Ördög Nóra persze nem bírt a kíváncsisággal, és feltette a nagy kérdést:
– Miért hordasz állandóan sapkát?
– Azért, hogy legyen miről beszélni, és legyen mit kérdezni, például, hogy miért van rajtam kalap – mondta viccelődve Nikolas az After X-ben.
Nikolas végül fogadalmat tett a Cool stúdiójában. Kijelentette, ha ő nyeri meg az X-Faktort, akkor leveszi a kalapját!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.