Starity

23 évesen öngyilkos lett a Netflix sztárja, Daisy Coleman

2020. augusztus 06. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

A lány édesanyja, Melinda hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint Daisy elhunyt.

hirdetés

Fotó: Instagram / Daisy Coleman (screenshot)

Ő volt a legjobb barátom és csodálatos lányom volt. Nem tudok nélküle élni. Azt kívánom, bár átvehettem volna a fájdalmát!

– nyilatkozta a megtört édesanya a TMZ-nek.

Daisy Coleman testét augusztus 4-én találták meg, Melinda pedig rögtön értesítette a rendőrséget, ám a remény, hogy lánya megmenthető, szertefoszlott.

Daisyt a legtöbben az Audrie & Daisy című dokumentumfilmből ismerhetik, ami 2016-ban, a Sundance Filmfesztiválon került bemutatásra először, majd a Netflix hozta el a szélesebb közönségnek. A filmben három amerikai lányt ismerhetünk meg – köztük Daisyt –, akik nemi erőszak áldozatai lettek. Daisyt elmondása szerint 14 éves korában, egy házibuliban erősztakolták meg, miután leitatták. A bűncselekmény miatt soha senkit nem ítéltek el.

Soha nem épült fel abból, amit azok a fiúk műveltek vele. Ez egész egyszerűen nem igazságos. Most pedig az én kicsikém nincs többé

– mondta Melinda.

Fotó: Instagram / Daisy Coleman (screenshot)

Az öngyilkosság nem megoldás a problémákra! Ha úgy érzed, segítségre szorulsz vagy nem találsz kiutat egy helyzetből, kérj segítséget a krízishelyzetben lévők részére fenntartott, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámon!

via JustJared

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek