America Ferrera 16 évesen megkapta: nem eléggé latina
Egy castingon váratlan követeléseket fogalmaztak meg a színésznővel kapcsolatban.
America Ferrera az idei, 72. Emmy-díjátadón osztott meg egy történetet magáról: az első meghallgatásáról volt szó. Ferrera 16 évesen jelentkezett egy szerepre, ám a castingon azt a hibát fogalmazták meg vele kapcsolatban, hogy "nem beszél elég latinásan".
Besétáltam, elmondtam a szövegem és a castingigazgató rám nézett, majd azt mondta: "Ez remek, el tudnád mondani még egyszer, de egy kicsit jobban hallatsszon, hogy latina vagy!"
Ferrera először azt gondolta, spanyolul kell beszélnie, ám kiderült, a kiejtésével van probléma: nem törte eléggé az angolt. A fiatal színésznő ekkor kijelentette:
Latina vagyok és így beszélek.
Az igazgató végül megköszönte a meghallgatást majd útjára bocsátotta Americát. Otthon egyáltalán nem lepődtek meg azon, mi történt a színésznővel:
Azt akarták, hogy ne beszélj tökéletesen angolul, hogy úgy beszélj, mint egy chola. Mit gondoltál, mi fog történni? Hogy beválogatnak téged a következő, Julia Robertsnek szánt szerepre?
- mondták neki. A színésznő ekkor döntötte el, hogy valahogy szeretne segíteni honfitársain, akiknek olyan álmai voltak, mint neki.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Ő Bill Kaulitz párja.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.