Cher felpörgette magát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világ egyik ikonikus alakja, Cher 2008-ban ismét színpadra állt, úgymond visszatért, de az új turnén kívül más projektbe nem kezdett bele. Nos, örülhetünk, hiszen 2011-re ez teljesen meg fog változni!


Cher 10 év után első főszerepes filmje, a Burlesque november 24-én debütál az amerikai mozikban, melyben olyan nagy tehetségekkel forgatott együtt, mint Stanley Tucci és Christina Aguilera. A film egy musical lesz, mely nem nélkülözi a humort sem, így már most nagy sikert jósolnak neki. Emellett pedig Cher részt vett a filmzenei album elkészítésében is, és kettő új dalt vett fel, melyek első dalai 7 év után. Az egyik dala, a You Haven't Seen The Last of Me című fantasztikus ballada pedig nagy valószínűséggel a filmzene második kislemeze is lehet.
A film tegnapi, november 15-ei premierjén elmondta, hogy új albumán is dolgozik már, mely talán a legjobb és legsikeresebb lesz tőle. Ugyan már augusztusban is nyilatkozott egy készülő új korongról, de mostanra már biztossá is vált a dolog, hiszen már bárki megnézheti a felvételt az interneten, amin Cher személyesen mondja el ezt egy riporternek. Ugyanebben az interjúban azt is elmondta, hogy egy új filmet is forgatna – Johnny Knoxville-val – The Drop-Out címmel.
És akkor még a hab a tortán, hogy Cher már mondogatja azt is, hogy ismét turnézna a világ körül, új albumának anyagával ismét szeretné megtölteni az arénákat. Reméljük, új albuma valóban elkészül, hiszen legutolsó szólólemeze, a Living Proof 2001 végén jelent meg.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.