Starity

Bonnie Tyler: „Köszönöm, Botox!”

2010. november 16. 19:07   |   Szerző: bazsi888

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bonnie Tyler két év elteltével adott ismét koncertsorozatot Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol jutott ideje saját farmjára is ellátogatni, valamint exkluzív interjúkat adni.

hirdetés
Bonnie Tyler: „Köszönöm, Botox!”

A közel kéthetes turné alatt jutott ideje ellátogatni saját farmjára, fellépett egy segélykoncerten, illetve tv- és rádióműsoroknak adott exkluzív interjút, melyben beszámolt házasságáról, karrierjének fontos állomásáról, rokoni szálakról és örök fiatalságának titkáról.

1969 óta énekel színpadon, tucatnyinál is több listavezető dala jelent meg, és több mint 100 millió eladott albummal a háta mögött Bonnie Tyler a mai napig aktív énekesnő. Nem érdekli, hogy már nem szerepel a toplisták élén. Elégedett azzal, ami van, és dolgozik új albumán, amely jövőre jelenik meg. Dalait folyamatosan újrakeverik, így nem csak az idősebb generációk, hanem a fiatalok is újra és újra megszeretik a slágereit. 2008-ban például a Sony Singstar nevű online karaokeprogramjában A Total Eclipse of the Heart című dalát töltötték le legtöbben, ezzel lekörözte Madonna, Britney Spears és a Spice Girls aktuális slágerét is. „1983-óta minden fellépésemen eléneklem ezt a dalt, nagyon szeretem” – mondta Bonnie a Breakfast című ausztrál reggeli tv-műsorban. „Nagyon élveztem az ausztrál turnét, briliáns volt a wellingtoni koncertem a múlt este, csodálatos volt a közönség.”

Bonnie védjegyévé vált a rekedtes, érces hangja, amelyet egy sebészeti beavatkozásnak köszönhet. „Meg kellett műteni a hangszálaimat, aminek következtében ilyen lett a hangom. Nem volt rossz dolog, hogy rekedt lett a hangom, hiszen akkor jelent meg az első listavezető dalom Amerikában Lost in France címmel.”

Férjével, Robert Sullivan (aki jelenleg a menedzsere) volt olimpiai cselgáncsbajnokkal már 37 éve élnek boldog házasságban. Robert egyébként Catherine Zeta-Jones unokatestvére. „Minket is meghívtak az esküvőre, és énekeltem is. Rettenetes, ami Michael Douglasszel történik, reméljük, hogy mihamarabb felépül.”

Az énekesnő boldogan emlékezett vissza Roberttel való találkozására is: „17 és fél éves voltam, első pillantásra belé szerettem, ezt sosem felejtem el. 37 év… hálát adok Istennek ezért.”

Bonnie nyíltan vállalja, hogy fiatalos külsejének megőrzését botoxkezelésnek köszönheti: „Igen, évente kétszer kapok kezelést.” – mondta.

2005-ben jelent meg legutóbbi stúdiólemeze, azóta két tucat válogatáslemezt dobott piacra a Sony és annak leányvállalatai. Új albumának megjelenését azonban még nem tudta pontosan megmondani: „6 dal készült el eddig az új lemezre. A sok koncert és turné miatt nincs időm stúdióban dolgozni, de jövőre remélem sikerül befejezni a munkálatokat.”

Végül egy váratlan, az utolsó pillanatban meghirdetett sztárvendége lett egy gyermekjóléti segélykoncertnek: „Az új-zélandi Variety Show egy bónusz volt a koncertsorozatom után. Hallották, hogy a szomszédos szigetországban turnézom, és megkérdeztek, hogy lenne-e kedvem részese lenni ennek a csodálatos események, és természetesen azonnal igent mondtam, része akartam lenni.”

Bonnie Tyler életében tehát nincs megállás. Az 59 éves rockveterán duettezik, jótékonysági fellépéseken vesz részt, és saját együttesével turnézik. Decemberben Ausztriában, illetve Prágában, a Kongresszusi Központban lép majd fel. Egyes híresztelések szerint pedig készül a negyedik duettje egy francia előadóval.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek