Starity

2021 stílus trendjei a nappaliban

2021. február 23. 10:10   |   Szerző: Starity

Akik most tervezik a lakás felújítását vagy újra bútorozását, azok tudják, hogy egy ilyen munkafolyamat akkor lesz igazán sikeres, ha komoly tervezés előzi meg. Ahhoz, hogy elérjük vágyott nappali hangulatát, segítségül hívhatunk olyan trendi stílusokat, amelyek megszabják a kellő keretet mindenhez. Cikkünkben abban nyújtunk segítséget, hogy melyek a 2021-es év népszerű és egyben megfizethető lakás trendjei.

hirdetés
2021 stílus trendjei a nappaliban
Fotó: Photographee.eu / Shutterstock.com

Vintage

Már a tavalyi évben is hódított a retro és a vintage stílus, melyek idén még erősebben térnek vissza. A vintage (ejtsd: vintidzs) lényege, hogy a lakásunkban olyan bútorokat helyezzünk el, illetve olyan kiegészítőket használjunk, melyek ugyan kopottas jelleget mutatnak, de mégis nagyon kellemes összhatást biztosítanak. Míg a retró elsősorban egy korábbi korszakra utaló stílus, amely elsősorban az 1960-80 közötti bútortrendeket hozza vissza.

Jellemzőek a sárgás és barnás színezetű, egyszemélyes fotelek, amelyek kis lábakon állnak, de nagy ülőfelülettel rendelkeznek. A felhasznált anyagok tekintetében gondolkodhatunk bőrben, textilben és fában is.

Minimalista

Egyszerű letisztultság jellemzi ezt a modern stílust. A nappaliban nincs könnyű dolgunk, hiszen a lakás központi helyiségében gyakran sok bútort halmozunk fel. A minimalizmus jegyében igyekezzünk minél kevesebb bútorral dolgozni, valamint kerüljük a nagy mennyiségű kiegészítő és dekorelem használatát is.

Ha könyveinket szeretnénk a nappalinkban tárolni, akkor a diszkrét fali könyvespolcok lesznek a megfelelő megoldás az egész falat beborító könyvszekrények helyett. Válasszunk a többi bútorral harmonizáló formájú, színű és anyaghasználatú darabot. Bátran nyúljunk a fémhez és a fához is - mindkét anyag remekül illeszkedik egy minimalista nappaliba.

A dekoráció kialakításakor törekedjünk a “kevesebb több” elv érvényesítésére. Néhány fotó, esetleg egy minimalista vászonra nyomtatott fali kép tökéletes ékkövei lesznek otthonunknak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek