Beyonce szebb, mint valaha
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A House of Deréon nevet viselő márka nyári ruháinak lenyűgöző kampányfotói a napsütötte Görögországban készültek.
hirdetés
Már a Destiny’s Child idejében tudni lehetett, hogy a lányok nem költenek sokat stylistra, ugyanis a frontleány Beyonce édesanyja látja el a divattervezői és tanácsadói feladatokat. Tina Knowles napjainkban már nemcsak lányát öltözteti, hanem vele karöltve kollekciót tervez. A House of Deréon elnevezés a család több generációjának összefonódását jelképezi. Deréon Beyonce nagymamája, az iránta érzett tiszteletből és szeretetből született a márkanév. 2004-ben jött ki az első kollekció, melyet Oprah Winfrey showműsorában mutattak be. Az eddigi tervekhez mindhárom korosztály -nagymama, anya, lány- fiatalsága ihletként szolgált. Így a negyvenes évek divatjától kezdve egészen napjaink trendjéig sok minden helyett kapott a kollekcióban. Beyonce állítólag a tervezési folyamatokból is aktívan kiveszi a részét és az ötletek megvitatásakor is szeret jelen lenni. A 2010-es nyári kollekciót leginkább a csodaszép reklámfotói miatt érdemes megemlíteni. Szikrázó napsütés, türkizkék tenger, fehér sziklák és persze Beyonce. Tény, szebb, mint eddig talán bármikor, de a sok photoshop már túl művé teszi. Ehhez az idilli környezethez egy kicsit több természetesség jobban illene.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Magyar tervezőzől választott.
Elárulta, miért érzett így.
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Kb. 20 év van kettejük közt.
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Továbbra sem érti a felháborodást.
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.











