A Nike perel Lil Nas X Sátáncipője miatt
A Nike először elhatárolódott, majd jogi útra terelte cipőjük felhasználását Lil Nas X agyament projektjéhez.

Nem olyan rég foglalkoztunk azzal, hogy Lil Nas X felvett egy sátánista stílust új videoklipje kedvéért. Ezt megfűszerezte egy újragondolt Nike cipővel, ami egy csepp emberi vért is tartalmaz. Ehhez az Air Max ’97-es modellt használták fel, és mintegy 1018 dollárért árulják majd.
Azt azonban talán nem tették teljesen egyértelművé, hogy a MSCHF x Lil Nas X Sátáncipőnek semmi köze nincs a Nike márkához, azt leszámítva, hogy felvásároltak 666 darabot a modellből, és azt átformázták.
A negatív visszhang miatt, ami két okból következett (a sátánista vonatkozások és az emberi vér felhasználása), a Nike először elhatárolódott a cipőtől:
Nincs semmilyen kapcsolatunk Lil Nas X-szel, vagy éppen MSCHF-fel. Nem a Nike tervezte, nem mi forgalmazzuk, és nem is támogatjuk ezeknek létrejöttét
– írták.
Ez azonban nem volt elég a márkának, hiszen az emberek továbbra is velük kötötték össze a designt. Ezért a Nike beperelte az MSCHF-t, amiért engedély nélkül hozták forgalomba a Sátáncipőket, amely egyébként kevesebb mint egy perc alatt elkelt.
Több problémát is felvetett a márka, beleértve, hogy komoly károkat okozott a márka imázsának a design, az emberi vér több aggályra ad okot, sőt, egyenesen veszélyesnek címkézték azt.
Az MSCHF engedély nélkül létrehozott Sátáncipője téves kapcsolatot hoz létre a Nike-val és a márka termékeivel. Valójában, máris bizonyítható, hogy a cipő létrehozása zavarodottságot, a Nike bojkottálására felhívó mozgalmakat keltett, ezzel komoly károkat okozva a Nike-nak (...) Az emberi vér aggodalomra ad okot higéniai szempontból, annak ismeretlen forrása miatt, továbbá, a habszivacs átformázása roncsolhat a megszokott Nike minőségén, amely további téves következtetéseket hozhat kapcsolatba a márkával.
– magyarázták egy közleményben.
Lil Nas X a tőle megszokott humorral fogadta a hír.
Ohhh... ez nagyon szomorú.... hallgassátok a Call Me By Your Name-t
– írta.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.