Eva Longoria elválik férjétől
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eva a saját Twitter-oldalán keresztül írta meg, hogy ő és Tony Parker hamarosan külön utakon fognak járni.
hirdetés
„Nagy szomorúsággal és 7 év együttlét után Tony és én úgy döntöttünk, hogy elválunk. Mélységesen szeretjük egymást, és imádkozunk a másik boldogságáért” – írta a született feleség a Twitteren.
Felreppentek olyan pletykák, melyek szerint Parker hűtlen volt, és a színésznő letört. Az US Weekly szerint Tony Parkernek kapcsolata volt egy közös barátjukkal, de ez az állítás Eva szerint 100%-ban hamis. Longoria (34) és Parker (28) 2004 novemberében találkoztak, és 2006. novemberében jegyezték el egymást; közös gyermekük nem született.
A válásról szóló hír meglepő volt, hiszen többször is lefotózták őket boldogan, kettesben, és mindig együtt jelentek meg a fontosabb eseményeken. Eva Longoria még azt is elárulta az Ellen DeGeneres-show-ban, hogy Parker minden évben meglepi őt évfordulójuk alkalmából, s idén elvitte őt Horvátországba. Még az interjú alatt is odament Parkerhez, megölelte és megpuszilta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.













