A Zanzibár stílusváltással tér vissza
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Zanzibárnak megjelent legújabb dala, az Ádám keresi Évát, amely nem a megszokott stílusú.
hirdetés
Már dolgozik új lemezén a Zanzibar zenekar. A több mint 10 éves múltra visszatekintő együttes, bár még mindig a rockzenére esküszik, ezúttal szélesebbre tolja a zenei határokat. A Zanzibar legújabb dalában a gitárok mellett a modern technika is főszerephez jut.
Terecskei Rita hangját eddig mindig zúzós gitárok, vagy szomorú dallamok mellett szokhatta meg az ember. A Zanzibar énekesnőjét most igazán modern hangzású dalban hallhatjuk.
„Nagyon régóta tervezgettük, hogy teljesen más hangzással jövünk ki. Beat.by.beat, azaz warez! készített már nekünk mixeket, de most úgy döntöttünk, rá bízzuk a dalainkat, és már az albumra érdekes megoldásokat csempészünk, hogy igazán modern, mai legyen a Zanzibar. Így mi is egy olyan szemszögből láthatjuk magunkat, a dalainkat, ami pezsdítően, inspirálóan hat ránk” – nyilatkozta a Zanzibár énekesnője, aki megmondta, ettől nem fordítanak hátat a rockzenének, sőt, van, ahol falbontó hangzások is hallhatóak.
A Zanzibar Ádám keresi Évát című dala hallható a honlapjukon, a vendégkönyv music boxában.
„Mindig izgalmas egy-egy dal kapcsán meghallgatni az első véleményeket. Több ismerősöm hívott fel úgy, hogy »Úristen, ezt rólam írtad, annyira átérzem, miről szól…«, és persze mindenki más-más élethelyzetet festett le. Azt hiszem, szerzőként a lehető legnagyobb elismerés az, ha mindenki megtalálja a dalban a maga történetét. Valójában ez a szöveg a manapság felborult nemi szerepekről, a párkeresés és találás ma már néha elkorcsosult útvesztőiről szól, hiszen manapság már nem úgy működnek ezek a dolgok, mint egykoron, amikor két hétig gyűjtöttünk erőt ahhoz, hogy a kiszemelt lányt moziba hívjuk” – mondta a Zanzibar gitárosa.
Alább meghallgatható Terecskei Rita új dala:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Magyar tervezőzől választott.
Elárulta, miért érzett így.
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Kb. 20 év van kettejük közt.
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Továbbra sem érti a felháborodást.
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.











