Szellőztetéssel a penész ellen
A penészgomba megtelepedése az egyik legbosszantóbb dolog, ami az otthonunkban történhet. Ezektől a csúnya, poroszürke foltoktól nagyon nehéz megszabadulni. Ráadásul nem csak a szépérzékünket és a komfortérzetünket bánthatják a penészes falak. Hosszú távon a fekete penész károsan hat az egészségre.

Fontos tehát, hogy megelőzzük a telepek kialakulását. Illetve ha már megjelentek a penészfoltok, hatékony módszert válasszunk az eltávolításukra.
Miért telepszik meg a fekete penész a lakásban?
A fekete penész számára a nedves környezet az ideális. Akkor talál magának megfelelő helyet a lakásunkban, ha valahol kicsapódik a pára. Ez akkor fordul elő, ha a lakásunk levegője túl sok nedvességet tartalmaz, vagyis magas a páratartalom.
Ez könnyen előfordulhat, ha túl jól szigetelnek a nyílászáróink. Ekkor ugyanis a levegő nem cserélődik eléggé, a pára pedig bennreked a belső helyiségekben. A másik lehetőség, hogy épp ellenkezőleg, hiányos a szigetelésünk. Ekkor a hidegebb felületek közelében a levegő eléri a harmatpontját, és a pára kicsapódik.
A pincékre különösen ügyeljünk
Vannak olyan helyiségek a lakásokban, házakban, amelyre különösen jellemző lehet a falak penészedése. Ilyenek például a pincék. Ezek a nyirkos, folyamatosan nedves helyiségek igazi paradicsomnak számítanak a különböző gombák, így a penész számára is.
A pincehelyiségek rendszeres szellőztetésével két oldalról is segíthetünk megelőzni a penészedést. Egyrészt cserélődik a levegő, nem szorul be az esetleges pára a pince falai közé. Egy korszerű páramentesítő beszerzésével még többet tehetünk a fekete penész kialakulása ellen. Ezek a készülékek megkötik a levegőben lévő nedvességet.
Ügyeljünk a páratartalomra
Legyen szó pincéről vagy lakótérről, ha kordában tartjuk a páratartalmat, máris sokat tettünk a penész megjelenése ellen. Ezt legegyszerűbben egy megbízható páratartalmat is mérő hőmérő segítségével tehetjük meg.
A magas páratartalom árulkodó jeleivel találkozhatunk, mint a virágokra, ablakra kiülő nedvesség. Azonban ha folyamatosan monitorozzuk a légtér nedvességtartalmát, könnyen közbeléphetünk, ha magassá válik.
A mérőállomások, ezek a praktikus, digitális eszközök mindig tájékoztatnak minket a páratartalomról. Emellett óraként, hőmérőként és akár ébresztőként is funkcionálnak. A mozgatható változatokkal pedig az egész lakásban mérhetjük a nedvesség szintjét.
Mennyi nedvességet tárol a fal?
A pincékben nem csak a penész, hanem a salétrom is problémát jelenthet. Különösen igaz ez nedvesebb időjárás esetén, azonban a talajvíz is okozhat folyamatos problémát. A salétrom nem más, mint a falból kipárolgó víz után maradt ásványi anyagok.
Ha észleljük a megjelenését, biztosak lehetünk benne, hogy a fal folyamatosan vizes. Ez sem szerkezeti, sem esztétikai szempontból nem előnyös. Egy anyagnedvesség-mérő készülékkel megtudhatjuk, pontosan mennyi vizet tárolnak otthonunk falai.

Ajánlott cikkek
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
A sztárpár novemberben szakított.