Euna Kim visszavonul és hamarosan házasodik
A The Ark és a KHAN egykori tagja Instagramján keresztül bejelentette visszavonulását, valamint házassági terveiről is beszámolt.

Euna Kim 2015-ben mutatkozott be a The Ark nevű lányegyüttes tagjaként, ám a banda egyetlen kislemez megjelenése után feloszlott.
Később szerencsét próbált az Unpretty Rapstar 3 és The Unit című műsorokban, de egyik sem hozta meg neki a várt sikert.
Euna és egy volt csapattársa, Minju 2018-ban megalkotta a KHAN névre keresztelt duót, de ők sem sokáig működtek, az I'm Your Girl? után semmi sem jelent meg a nevük alatt.
Miután ennyiszer pórul járt, nem is csoda, hogy május 24-án visszavonulásáról számolt be Instagram követőinek, továbbá azt is megosztotta velük, hogy megkérték a kezét.

Páran lehet, még nem tudjátok, de 2019 nyarán az Egyesült Államokba utaztam, és úgy döntöttem, véglegesen itt maradok. (...) Aztán újabb áldással találtam szembe magam, megtaláltam az embert, akit szeretek, akivel le akarom élni az életem. (...) Valószínűleg még idén összeházasodunk. (...) Szeretnék bocsánatot kérni a rajongóimtól és minden támogatómtól, amiért a döntésemmel csalódást okozok nekik. Nem vagyok biztos benne, hogy éneklek-e majd még, de megbánások nélkül, átlagemberként fogok élni.
via Soompi
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Újabb fordulatot vett a dráma.
Felvállalták a kapcsolatukat.
Újabb csúnya celebválás?
Júliusban hunyt el a sztár.
Új életet kezdett a híresség.
A színésznő Sophie pártját fogja.
A GQ címlapján szerepelt.
Botoxoltathatott a színésznő.
Kiderült, mihez ragaszkodik.