Megérkezett az iCarly rebootjának előzetese
Sokak kamasz- és gyermekkorának meghatározó műsora volt az iCarly, melynek forgatása 2012-ben ért véget. Most azonban visszatér!

A sorozat rebootjának, azaz feldolgozott verziójának forgatását 2020 decemberében jelentette be a Paramount+ nevű streaming-szolgáltató.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy két kiemelkedő szereplő nem fog visszatérni a képernyőn az új epizódokban: a Sam karakterét alakító Jennette McCurdy, valamint a Gibby-t játszó Noah Munck.
Ugyanakkor az iCarly nem lenne az, ami, a másik három főszereplő nélkül. Carly, akit Miranda Cosgrove alakít, Freddie, aki személyében Nathan Kresst láthatjuk továbbra is, illetve a Carly bátyja, Spencer, akit Jerry Trainor testesít meg. Mellettük két új karakter is rendszeres tagja lesz a szereplőgárdának, ők pedig Harper (Laci Mosley), valamint Millicent (Jaidyn Triplett). Előbbi Carly lakótársának és legjobb barátnőjének szerepét tölti be, utóbbi pedig Freddie nevelt lánya.
Az új évad sugárzásának kezdetét május óta tudni lehet, ez 2021. június 17-e lett.
A napokban megjelent a reboot első előzetese is, amibe alább bele is tekinthetsz:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Brenda Songgal két gyermekük van.
Megtörte a csendet a színésznő.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Dúl köztük a szerelem.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Új szerelemre talált.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.