KALEO koncert Budapesten
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az óriási sikereket elért 2016-os A/B című bemutatkozó albuma megjelenése óta a KALEO nevű izlandi rockbanda - a frontember-dalszerző JJ Julius Son vezetésével – a világon mindenhova eljuttatta zenéjét.
hirdetésA lemez 3 kiemelkedő dalt is tartalmazott: a Grammy-jelölt No Good, az arany státuszt elért All The Pretty Girls,és a listavezető, kétszeres platina Way Down We Go kislemezt, amelyet többek között két tucat televíziós műsorban használtak fel, a Grace klinikától a Riverdale-ig, és amely vezette a Hollywood Reporter TV-s slágerlistáját is.
Miután a csapat összeszedett több mint 1 milliárd letöltést, 39 nemzetközi elismerést, és számtalan teltházas koncertet adott Londontól Moszkváig, a KALEO bebizonyította, hogy világszinten is figyelemre méltó. Izgalmas élő fellépései miatt a banda már az első amerikai turnéra is eladott minden jegyet, kiemelkedő volt a Coachellán, a Lollapaloozán és Bonnaroo-ban is, továbbá a Rolling Stones stadionturnéjára is meghívták előzenekarnak.
A KALEO második albuma, a Surface Sounds idén áprilisban jelent meg, többek között az I Want More, a Break My Baby és az Alter Ego, a Backbone, a Skinny, valamint a Hey Gringo felvételekkel.
A KALEO Fight or Flight turnéja jövő év elején indul, és egy budapesti koncertet is tartalmaz 2022. január 27-én a Barba Negrában.
Jegyek június 25-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon keresztül. A hivatalos rajongói klub tagjai számára elővásárlási lehetőség is biztosított június 22-én 10 órától. A koncertre limitált számban VIP csomagok is elérhetők.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Magyar tervezőzől választott.
Elárulta, miért érzett így.
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Kb. 20 év van kettejük közt.
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Továbbra sem érti a felháborodást.
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.











