Rose McGowan szerint Oprah Winfrey álságos
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő szerint Oprah Winfrey-nek is sok van a számláján és nem az, akinek vallja magát.
hirdetésRose McGowan ezúttal Oprah Winfrey-ről mondta el véleményét. A színésznő éles szavakat fogalmazott meg a műsorvezetővel szemben: szerinte egyáltalán nem az, akinek mutatja magát.
Örülök neki, hogy egyre többen látják a csúf igazságot Oprah-val kapcsolatban. Bárcsak valódi lenne, de nem az. Harvey Weinsteinnel haverkodott, majd tönkretette és magára hagyta Russell Simmons áldozatait. A személyes érdekei miatt egy beteg hatalmi rendszert támogat, és olyan hamis, amennyire csak lehet.
- írta Twitteren Rose.
McGowan a már letartóztatott Harvey Weinstein mellett Russell Simmons zenei producerre utalt, akiről több, mint 20 nő állítja, hogy megerőszakolta őket. Simmons ügyéről 2020-ban dokumentumfilm készült, amelynek egy ideig úgy tűnt, Oprah lesz az executive producere - ám végül Winfrey kihátrált a dologból, mondván "nem egyeztek a készítőkkel a kreatív nézetei".
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.













