Megérkezett a Little Mix első dala trióként
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma éjfélkor jelent meg a brit lánybanda legújabb dala, a Love (Sweet Love).
hirdetésEgy percre sem áll meg a Little Mix, hiszen épphogy csak megjelent két legutóbbi slágerük, máris megérkezett a következő. A Love (Sweet Love) ma éjfélkor jelent meg, és az egyik az öt új dal közül amik a novemberben megjelenő Between Us című válogatás albumukon kapnak majd helyet. A dalszerzők között megtalálható Jade és Leigh-Anne is, valamint MNEK, aki már több slágerükön is dolgozott együtt a csapattal.
A dalhoz készült kisfilm is a mai nap debütált, a lányok pedig szinte már istennőkként tündökölnek benne. Jade egy interjú során elárulta azt is, hogy ezt, valamint előző két videójukat (Heartbreak Anthem, Kiss My (Uh Oh)) egyetlen hét alatt forgatták le.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











