Starity

Kelly Osbourne a Shape magazin címlapján

2010. november 21. 16:04   |   Szerző: alexavagyok

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kelly az elmúlt hónapban ledobta felesleges kilóit, és úgy döntött, új alakját megmutatja az egész világnak bikiniben is.

hirdetés
Kelly Osbourne a Shape magazin címlapján

Kelly Osbourne-ot világéletében csúfolták a pluszkilói miatt, ezért kilenc hónappal ezelőtt úgy döntött, intenzív fogyókúrába kezd.

A vadóc énekesnő elmondása szerint a súlyára tett negatív kritikák miatt lett drogfüggő egészen fiatal korában.

„Dagadtnak és csúnyának neveztek egész életemben, és ez lerombolta az önbecsülésemet. Azt hiszem, ez volt az oka, hogy a drogokhoz fordultam, és háromszor is  rehabon kötöttem ki. Egyszerűen utáltam önmagam. Később a drogokat is evéssel próbáltam helyettesíteni, így egyre kövérebb lettem.”

Kelly elárulta, hogy eddig sültkrumplin, pizzán és szénsavas üdítőkön élt, és csodálkozott, hogy miért nem veszít a súlyából. A Dancing With the Stars alatt táncpartnere, Louis Van Amstel avatta be az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Fehérjediétát és sok mozgást javasolt az énekesnőnek, ami valóban bevált.  Valamivel több, mint kilenc hónap alatt 25 kg-ot dobott le magáról.

A lánynak először meggyűlt a baja mozgással, 10 percet alig tudott lefutni a futópadon, és nem volt képes egyetlen felülést megcsinálni. Mára már ez is megváltozott, napi 30 percet kocog, miközben a kedvenc számait hallgatja, és a Shape magazinban az edzéstervét is bemutatta. 

Kelly most valóban elégedett a súlyával és büszke arra amit elért, ezért is döntött úgy, hogy bikinire vetkőzik, és mindenkinek megmutatja új, sportos alakját. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek