Dal- és klippremier: Coldplay X BTS – My Universe
Magyar idő szerint szeptember 30-án, reggel 6 órakor jelent meg a nagy népszerűségnek örvendő együttesek, a Coldplay és a BTS közös dalának videoklipje, a My Universe.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Még a nyár közepén kezdtek el internetes körökben találgatni a brit Coldplay, és a dél-koreai BTS közös kollaborációjáról, amikor is nyilvánosságra került egy rövid részlet a közelgő dalból, és egy bizonyos MatchLyric oldalra is fel lett töltve a dal lehetséges címe és a közreműködő előadója.
Ezt a hírt akkor nem erősítették meg, így még váratott magára a hivatalos bejelentés.
Viszont olyan sokat már nem is kellett hozzá várni, hiszen közel két hónap után a Coldplay és a BTS is megerősítette Twitter-oldalán, hogy valóban együtt dolgoznak egy dalon.
A dal hivatalosan szeptember 24-én jelent meg egy dalszöveg videó formájában. A dalszöveg egyaránt tartalmaz angol és koreai részeket. Ezt követte rá pár napra egy akusztikus verzió (Acoustic Version), illetve egy még remix (SUPERNOVA 7 MIX) is, amit maga Guy Berryman készített, aki a Coldplay basszusgitárosa.
A közös szerzeményhez készült egy rövid dokumentumfilm is, ami betekintést nyer a készítés háttértörténetébe, többek között, hogy mégis honnan indult el a közös dal gondolata és maga a koncepció ötlete.
Szeptember 29-én egy-egy újabb tweetben jelentették be, hogy a dalhoz készült hivatalos videoklip másnap, magyar idő szerint reggel 6 órakor fog majd megjelenni. Mindkét együttes egy mozifilm plakáthoz hasonlítható, sci-fi inspirálta teaser képet osztott meg felvezetőnek a saját oldalán.
![](/images/articles/embed/2021/09/30/fadf2yoxoayzdtq-1633027391.jpg)
A nagyban fantasy és sci-fi műfajok inspirálta videoklipben a két együttes elvezet minket egy posztapokaliptikus, távoli jövőbe, ahol a történet szerint az együttesek tagjai és mellettük még egy földönkívüli csapat, a Supernova 7 is az "elhallgatók" ellen fordulnak és zenéjükkel próbálják legyőzni őket. A Spheres galaxisban tiltott a zene minden formája, és mivel három különböző bolygón élnek az együttesek tagjai, így hologramként jelennek meg egymásnak.
Vajon sikeresen végződik a küldetésük? A látványvilágban sem utolsó klipet alább tekintheted meg!
A My Universe kislemez a Coldplay október 15-én megjelenő, Music of the Spheres című albumán fog helyet kapni, ami két évvel az előző után fog megjelenni.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.