Starity

Tóth Andi nyerte meg a Dancing with the Stars-t

2021. november 22. 11:11   |   Szerző: Glamster

Isten adta tehetségnek bizonyult Tóth Andi: partnerével, Andrei Mangrával megnyerte a Dancing with the Stars második évadát.

hirdetés

Tóth Andi győzelme szinte az első adástól borítékolható volt. Kiderült ugyanis, hogy Andinak nemcsak a torkában van Isten adta kincs, hanem a lábában is. A fiatal és megosztó énekesnő hétről-hétre lenyűgözte a közönséget és a zsűrit is. Profi táncpartnere Andrei Mangra volt, akivel életre szóló barátságot kötött.

A Dancing with the Stars című show-műsorban tizenkét ismert ember lépett táncparkettre, hogy profi táncpartnere oldalán megmutassa a heteken át tartó próbákon szerzett tánctudását. A zsűri pontjai és a nézők szavazata alapján a döntőbe Tóth Andi és Andrei Mangra, Árpa Attila és Stana Alexandra, Kamarás Iván és Mikes Anna, valamint Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna jutott.

A győztes a nézők szavazata alapján pedig Tóth Andi lett, elsöprő fölénnyel.

Mindig jólesik egy pozitív visszajelzés bárkitől is, de az, hogy mind a négy mentortól ezt hallhattuk szinte minden héten, nagyon jólesett nyilván a kis szigorú lelkemnek

– mondta Tóth Andi az Index riporterének.

Gratulálunk!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek