Starity

Megérkezett a Bajos csajok 2 előzetese

2010. november 25. 08:08   |   Szerző: rideawhitehorse

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Bajos csajok 2 2011-ben fog megjelenni DVD formájában, hiszen a mozikban nem lehet majd megnézni.

hirdetés
Megérkezett a Bajos csajok 2 előzetese

A Bajos csajok második részét Melanie Mayron rendezte, aki többek között a 90210 című sorozat néhány epizódját is. A legcsajosabb vígjáték második részét nem lehet majd a mozikban látni, csak DVD-n és blu-rayen keresztül lehet hozzájutni. Mindössze pár hónapja kezdték el forgatni a filmet, és már készen is van. Az első rész 2004-ben jelent meg, amiben Lindsay Lohan főszerepet kapott. A film nemcsak, hogy jó volt, de sok pénzt is hozott, hiszen az USA-ban 86, a világ többi részén pedig 42 millió dollár bevételt produkált.

A sztori egy új diáklány, Jo köré épül, akinek egy jóval kevésbé népszerű lány, Abby apja ajánl fel némi anyagi támogatást, amennyiben Jo összebarátkozik a lányával. Jo és Abby közös erővel elindulnak, hogy a földbe tiporják a suli plasztikjait.

Olyan színésznőket láthatunk majd, mint a H2O, egy vízcsepp elég című sorozatból megismert Claire Holt, vagy a Született feleségekben is feltűnő  Maiara Walsh. A főszerepet Meaghan Martin fogja játszani.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek