Starity

Elhunyt Leslie Nielsen

2010. november 29. 09:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idős komikus nyolcvannégy éves korában hunyt el. Halálát tüdőgyulladás, illetve annak szövődményei okozták.

hirdetés
Elhunyt Leslie Nielsen

Nielsent az elmúlt hetekben tüdőgyulladással kezelték Floridában, ám állapota nem javult.

A családja és barátai végig mellette voltak, amikor is 2010. november 28-án a idős sztár elaludt és elment.

A színész Kanadában született, édesanyja Walesi, édesapja pedig Dán származású. Két bátyja volt. Az egyetem után belépett a kanadai légierőbe, ahol egy évig szolgált a második világháború alatt. Karrierje drámai szerepekkel indult, és egyedi hangja miatt előszeretettel alkalmazták dokumentumfilmek narrátoraként. Első televíziós főszerepe a The Swamp Fox című tévésorozatban volt. A főcímdalt is maga Leslie Nielsen énekelte. 1954-ben átette székhelyét Hollywoodba, és elment egy szereplőválogatásra, amit a Tiltott bolygó című filmhez tartottak. A szerepet megkapta, és a film is sikeres volt.

A 60–70-es években számtalan tv-sorozatban és mozifilmben szerepelt. Legjelentősebb filmje ez idő tájt az 1972-es Poseidon katasztrófa volt. Világhírnevet az 1980-as az Airplane című katasztrófafilmek paródiája hozta meg neki. Ezután ő volt a főszereplője a Nagyon különleges ügyosztály című amerikai vígjátéksorozatnak és a Csupasz pisztoly című filmeknek.

A karrierje végén számtalan vígjátékban és paródiafilmben vállalt szerepet, de egyikkel sem ért el olyan kirobbanó sikereket, mint a Csupasz pisztoly-filmekkel.

Idős korában írt egy önéletrajzi könyvet, és a legmagasabb polgári kitüntetéssel jutalmazták Kanada államban.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek