Starity

Playboy villa lányai: újratöltve

2010. november 29. 17:05   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

December 6-ától újra láthatjuk a magyar Viva TV-n a Playboy-villa lányai című valóságshow-t, ám ezúttal három új lány mutatkozik be Hugh Hefner barátnőiként... viszlát Holly, Kendra és Bridget!

hirdetés
Playboy villa lányai: újratöltve

„Szerelembe esni... megint” – olvasható a promóképeken. Ez a rövid mondat mindent magába foglal, hiszen akik ismerik a Playboy-villa lányai sorozatot, azok tudják, hogy a Playboy-mogul, Hugh Hefner sosem volt túl sokáig egy-egy lánnyal. Holly Madison, Bridget Marquardt és Kendra Wilkinson is öt–nyolc évig tartott ki a híres férfimagazin alapítója mellett, s ezalatt forgatták le a valóságshow-jukat, majd kiköltözésükkel lezárták az ötödik évadot. De Hefner sosem magányos: barátnői kiköltözése után pár hónappal már a három új lány foglalta el a szobáikat, akik már a hatodik széria főszereplőivé váltak.

A Viva TV december 6-ától, hétfőtől fogja sugározni az „új” részeket, amik nem is annyira frissek: amerikában épp egy évvel ezelőtt, 2009 novemberé Ben Játszották, míg magukat a felvételeket nyáron készítették el – hasonlóan, mint a Viván hamarosan látható új, K, mint Kardashian című sorozat, aminek egyes epizódjait már több mint két éve forgatták.


forrás: nydailynews.com

Amerikában a tv-nézők kétféle véleményen voltak: vagy nagyon utálják, vagy egyenesen imádják. Egyesek szerint a három új lány nem helyettesítheti Hollyékat, mások viszont úgy gondolják, szórakoztatóbbak, aranyosabbak és kevésbé pénzéhesek Crystal Harris és az ikrek, Karissa Shannon és Kristina Shannon.

Crystal Harris Arizónában született. Édesapját hamar, 12 éves korában rák miatt elvesztette. Érettségi után a San Diegó-i állami egyetemre ment, miközben elkezdett modellkedni. A Playboy Főiskolás lányok rovatában tűnt fel először Crystal Carter néven. Hefnerrel a 2008-as halloweeni bulin találkozott, majd 2009 januárjában elkezdtek randizni, így hamarosan elfoglalta a „főbarátnő” címet, ami eddig Holly Madisoné volt.

Karissa és Kristina Shannon fiatal floridai lányok, akik szeretnek a barátaikkal lenni és bulizni. Vidámak és önfeledtek. Elmentek Miamiban a Playboy tesztfotózására, majd behívták őket az 55. évfordulós playmate-választásra a villába. Így találkoztak a Playboy atyjával, aki – miután a lányok nem nyerték meg a versenyt és visszautaztak Floridába – levelet írt az ikreknek, akik boldogan igent mondtak a beköltözésre.


forrás: ign.com

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek