Kállay-Saunders András is elbúcsúzott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Megasztár legutóbbi adásából Kállay-Saunders András távozott. A nézőktől ő kapta az egyik legkevesebb szavazatot a zsűri végül Tolvai Renátát juttatta tovább.
hirdetés
A péntek esti Megasztárban évszakokról szóló dalokat kellett előadnia a bent maradt énekeseknek. A legtöbb tehetség így egy-egy karácsonyi dalt adott elő. A műsor sztárvendége pedig Rúzsa Magdolna volt.
Az adás során többször is megmutatták, hogy ki áll a harmadik és negyedik helyen. Ahogy lezárták a szavazást, elárulták, Szíj Melinda kapta a legtöbb voksot. Az énekesnő nagyon szomorú volt, és bocsánatot is kért, hogy ő jutott tovább. Ezután elindítottak egy újabb szavazást, ahol a bent maradt három versenyző közül lehetett választani. Ebben a körben a legtöbb szavazatot Kökény Attila kapta.
A zsűri végül döntött Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta sorsa felett. Közölték, hogy nem a mai produkciójuk alapján ítélik meg őket, hanem az egész műsorban nyújott teljesítmény alapján. A bírák így egyértelműen Tolvai Renátát jutatták tovább. A Megasztártól pedig Kállay-Saunders Andrásnak kellett búcsúznia.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











