Dave Bautista nem lesz Batman nemezise
Dave Bautista rossz hírt közölt a Batman-rajongókkal, nem ő fogja alakítani a DC gonoszát.
Dave Bautista még 2021-ben beszélt arról, hogy szívesen eljátszaná Bane-t a Batman-képregények egyik főgonoszát. Most azonban arról beszélt, hogy a DC fiatal színészeket keres, amibe szerinte ő már nem fér bele.
Megerősítette, hogy Galaxis őrzői rendezőjével, James Gunnal - aki most a DC újraindítását vezeti - beszélgetett a szerepről, és nem fogja megkapni.
Beszélgettem erről Jamesszel, de úgy gondolom, hogy az az irány, ami felé hajlik, teljesen újraindítja az egész univerzumot, a nulláról indul, fiatalabban és frissebben kezdi, szerintem pedig ezt kell tennie
- mondta a színész.
El kell kezdenie tervezni a következő 15 évre, és nem hiszem, hogy ezt velem meg lehet tenni. Ezt meg is értem. Azt is el kell mondanom, hogy nem akarok olyan karaktert játszani, akinek nem tudok megfelelni. Nem hiszem, hogy a karrierem ezen a pontján még képes lennék megfelelően bemutatni Bane-t. Egyszerűen nem tudom, hogy megbirkóznék-e a fizikai részekkel, és nem hiszem, hogy elég hosszú lenne az életem ahhoz, hogy előre tervezhetőek legyenek a filmek. Szóval, nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok-e az a fickó
- tette hozzá.
Bautista sajtósa annyival egészítette ki a témát, hogy a Gunnal folytatott beszélgetés még azelőtt történt, hogy a kezébe vette volna a DC irányítását. Azóta nem merült fel kettejük között a Batman.
via Insider
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.