Mégsem válnak Cyrusék?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Érdekes híresztelések keltek napvilágra a napokban a Cyrus-szülők válása kapcsán, ami azt is jelentheti, hogy a pár mégis úgy döntött, együtt marad. Miley és a testvérei végre fellélegezhetnek?
hirdetés
Nemrég arról olvashattunk, Tish Bret Michaels énekessel szűrte össze a levet, de arról is pletykálnak, hogy Miley egyre lázadóbb viselkedése rontotta meg a kapcsolatot a szülők között. Miley vajon azért lett depressziós, mert önmagát hibáztatja? Senki sem tudja biztosra. Most azonban újabb pletykákkal szembesültünk.
Billy Ray Cyrus október 26-án írta alá a válási papírokat – tehát 39 napja. De a tennesee-i jogszabály értelmében Tishnek már csak 30 napja van kitölteni, ami azt is jelentheti, hogy a pár úgy döntött, együtt marad. A Willaimson Country kancellária hivatalnokai jelentették be, hogy a válás az egyik részről már alá van írva, most már mindössze a nő beleegyezésére várnak.
„Tish, ha akarná, már régen megtehette volna” – nyilatkozták az ügyintézők, majd azt is elmesélték, hogy akkor, amikor 30 napon belül nem írja alá mindkét fél a papírokat, általában a válást le is szokták fújni. Cyrusék már 38-nál járnak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Magyar tervezőzől választott.
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Továbbra sem érti a felháborodást.
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.
Új férfival találkozgat.
Üzeneteket küldenenek neki és a családjának.













