Rami Malek A Korona sztárjával randizgat
Rami Malek és a The Crown sztárja, Emma Corrin összejöttek. Egy luxus étteremben látták őket, ahol több szenvedélyes csókot is váltottak.
A 42 éves Rami Malek és a 27 éves The Crownból ismert Emma Corrin új fejezetet nyitottak az életükben. A párost a Buoy and Oyster luxusétteremben látták együtt, ízletes tenger gyümölcseit fogyasztottak, amit a két palack borral öblítettek le. Kéz a kézben sétálva már korábban is látták őket Hampstead Heath észak-londoni parkjában.
Egy szemtanú szerint:
Rami és Emma szenvedélyesen és mélyen egymás szemébe néztek. Csókolóztak, és úgy tűnt, mintha nem érdekelné őket, ki látja őket. Egyszerűen csak egymásba voltak zúgva, és másra nem figyeltek.
Rami Malek a korábban öt évig volt kapcsolatban Lucy Boyntonnal, akit Bohém rapszódia című film forgatásán ismert meg, ahol Malek alakította a Queen egykori énekese, Freddie Mercury szerepét, Boynton pedig a barátnőjét, Mary Austint játszotta el. Ők ketten idén év elején vetettek véget a kapcsolatuknak.
Emma Corrin a The Crown (A korona) című sorozatból ismert leginkább. A színésznő 2021-ben beszélt nyilvánosan arról, hogy mind a férfiakhoz, mind a nőkhöz vonzódik.
via OK
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon aggódnak érte.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
A korábbi titkárunk is felszólalt.
Nagyon benne van a pakliban.
Tudtad, hogy nem Emma a neve?
Erről vallott a híresség.
Szomorú hír érkezett.