SP-t átverték
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Éder Krisztiánt – a tegnap leadott Kész átverés! című műsorban – rendesen megtréfálták.


Tegnap, azaz 2010. december 9-én 22.05-ös kezdettel vetítette az RTL Klub a Kész átverés! legújabb részét. Ezúttal SP, a Nyári lányok és Gergely Róbert voltak a kiszemeltek.
A Benkő Dániel által vezetett műsorban legelőször Éder Krisztiánt verték át. A középpontban SP és egy idősebb nő állt, aki – szerepe szerint – szobrász volt – és SP nagy rajongója is egyben. A nő állítása szerint a fiatalabb férfiakat kedvelte, a bökkenő viszont az volt, hogy az említett hölgynek már volt párja, aki egy költőnek adta ki magát.
A férfi először izzasztani kezdte SP-t, majd összeveszett a hölggyel. Ezután már a szobrásznő is bepróbálkozott. Nem sokkal később a féltékeny „költő” a szintén piás barátaival tért vissza, őrjöngve. Ekkor már nagy volt a feszültség, majd a tetőpontnál bevallották SP-nek az igazságot. Az énekes elmosolyodott, a stáb pedig dőlt a nevetéstől.
A tehetség végül kapott egy fából készült szobrot. Az adásról készült videót pedig itt lehet megtekinteni.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.