Súlyos betegséggel küzd Sharon Stone
Sharon Stone súlyos beteg, több mint 20 éve majdnem meghalt, és azóta is komoly tünetekkel él együtt.

2001-ben Sharon Stone élete egy szörnyű egészségi probléma miatt került veszélybe. Egy elszakadt verőér kilenc napig vérzett az agyában, mindössze egy százaléknyi esélye volt a túlélésre. Ebben az időszakban éppen a karrierjében és magánéletben is sikeres volt. Nem sokkal korábban kapta meg az első Oscar-jelölését a Casino című filmért, és fogadta örökbe az első gyermekét, Roant, aki ma 23 éves.
Sharon Stone hosszú ideig próbálta titkolni a betegségét, de már nyíltan beszél a nehézségeiről. Hogy a gyógyszerei hatni tudjanak, szüksége van nyolc óra folyamatos alvásra, és ebből adódóan fogyatékkal él. Emiatt sokszor nem kap munkalehetőséget Hollywoodban.
Az agyvérzés után Sharon Stone nehéz időszakon ment keresztül. A házassága tönkrement (Phil Bronsteinnel 2004-ben váltak el), és elmondása szerint a filmipar is elfordult tőle. A felépülése első időszakában beszédzavarokkal küzdött, és nem látott jól. Emellett hosszú ideig az emlékezetével is gondok voltak.
Mindent elveszítettem. Az összes pénzemet elvesztettem. Elvesztettem a gyermekem felügyeleti jogát. Elvesztettem a karrieremet. Elvesztettem mindent, amit az igazi identitásomnak és életemnek éreztem
- mondta.
Azt is hozzátette, hogy bár nem sikerült mindent visszaszereznie, elérte azt a pontot az életében, ahol elfogadja önmagát és elégedett azzal, aki.
Stone elárulta azt is, hogy egy nagyon sérült családból származik, és hosszú időbe telt, mire megértette, van saját élete, és nem kell mindent másokért tennie. Ma már büszke önmagára és a saját eredményeire. A Barrow Neurological Foundation igazgatótanácsának tagja, amely támogatja az Arizonában működő Dr. Michael Lawton agysebész vezette kutatóintézetet, akinek ő is köszönheti az életét.
via People

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.