Matt Cardle lett az új X Factor
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma este ért véget Angliában az X Factor hetedik szériája. A versenyt a 27 éves Matthew Cardle nyerte meg.


Az X Factornak – Anglia legnépszerűbb tehetségkutató show-jának – ma este ért véget a hetedik évadja, amit a 27 éves Matt Cardle nyert meg. A műsornak olyan győzteseket köszönhetünk még, mint Leona Lewis vagy Alexandra Burke.
Matt, aki eddig festőként dolgozott, Amy Winehouse You Know I'm No Good című dalával jelentkezett az első meghallgatásra, amin azonnal hatalmas sikert aratott.
A fiúk kategóriájában indult, és Danni Minogue mentoráltjaként jutott be az élő adásokba, ahol hétről hétre megmutatta tehetségét és sokoldalúságát. Elénekelte többek közt Britney Spears Baby One More Time című dalát, David Guettától a When Love Takes Overt, és a The First Time Ever I Saw Your Face című dalt Roberta Flacktől, amit mentora meg is könnyezett.
A döntőre végül négy versenyző maradt, Cher Lloyd, aki tegnap búcsúzott a versenytől; a One Direction nevű fiúcsapat, mely a verseny kezdetén alakult, a harmadik helyen végzett; második lett Rebecca Ferguson, aki így az X Factor legjobb női versenyzője lett; és a fölényes győzelmet végül Matt Cardle aratta.
A finálé első napján, szombaton egy Dido-számmal lépett fel, majd Rihannával énekelte el az Unfaithfult. A vasárnapi estét Katy Perry legújabb dalával, a Fireworksszel kezdte, majd Biffy Clyro Many of Horror dalát énekelte el, ami az X Factor győztesének kislemezeként digitálisan is elérhető lesz az iTunes-on.
Gratulálunk Mattnek, aki így egymillió fontos lemezszerződést nyert, melyet a Simon Cowell által igazgatott Syco Musickal köt meg.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.