Vastag Tamás és Kőrösi Mimi együtt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eddig tagadták, hogy együtt lennének, most viszont kiderült: a két énekes már egy hónapja együtt van.
hirdetés
Tamás, a kisebbik Vastag testvér a két héttel ezelőtti szombaton esett ki az X-Faktor című tehetségkutatóból, és ezzel ő lett Magyarország ötödik legjobb hangja.
A lassú számaival híressé vált fiú az életben is romantikus: „Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy idáig eljuthattam! Az utóbbi időkben annyira besűrűsödött a program, hogy hiába volt mellettem a bátyám, kezdtem magam magányosnak érezni. Többször éreztem úgy, hogy szükségem van egy társra, aki mellettem áll. Úgy érzem, készen állok egy párkapcsolatra!”
A legfrissebb információk szerint már nincs szó arról, hogy Tomi kapcsolatra vágyik, mivel már meg is találta a párját. Az énekes ugyanis több mint egy hónapja összejött Mimivel, aki Gergővel együtt elsőként esett ki az X-Faktor döntőjéből. Mimi számára a verseny hamar véget ért, de úgy néz ki, Tomi szívét sikerült elnyernie.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.













