Starity

„Veca kiesése egy generáció tragédiája”

2010. december 13. 14:02   |   Szerző: feellikethefire

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elképesztő olvasottságot produkált a Barbibébi című könyv szerzője, Lakatos Levente blogja. A fiatal újságíró Janicsák Veca kiesése kapcsán írt megrendítő bejegyzést, melyet eddig több mint 65 ezren olvastak.

hirdetés
„Veca kiesése egy generáció tragédiája”

Veca kiesése egy generáció drámája. Kiszavazásával elillant a tehetségbe fektetett hit, helyét átvette az igazságtalanság kesernyés íze. Pedig végre volt egy lány a magyar médiában, akinek sikerült – gerjesztett, nyers szexuális vágy ébresztése nélkül – közel kerülnie a fiatalokhoz. Ő cicivillantó, popsimutogató, prostiimitátor helyett egy tehetséggel csordultig töltött, tiszta és őszinte szépség. Olyan, aki a lányoknak példakép, a fiúknak pedig hőn áhított nőideál. És bizony igazi ritkaság az olyan előadó, aki mindkét nemnek megfelel. Hölgyeim, és uraim, Janicsák Veca több millió tévénéző előtt bebizonyította, hogy a mai világban is létezik természetes – külső és belső – szépség” – írja Lakatos Levente az ominózus, Janicsák Vecáról szóló blogbejegyzésének egyik bekezdésében.

A Love Club névre keresztelt blogot vasárnap több mint 65 ezren olvasták, és eddig közel 1000 hozzászólás érkezett a posthoz. Az elképesztő olvasottság nem csoda, Levente az internetes generáció többségének véleményét fogalmazta meg.

Ha érdekel a teljes bejegyzés, kattints ide.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek