Vastag Csaba megbetegedett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor versenyzője, Vastag Csaba ismét megbetegedett. A döntőre lázasan, torokfájással készül.
hirdetés
Az X-Faktor ideje alatt Vastag Csaba mellől elpártolt a szerencse. A műsor kezdete óta többször is megbetegedett, és most ismét vírus támadta meg. Balszerencse-sorozata belsőfülgyulladással kezdődött, amit gyomormérgezés követett. A versenyzőt kórházba is kellett szállítani.
A szerencse a műsor vége felé közeledve sem állt mellé. A tehetséges énekes lázasan, torokfájással készül a hétvégi döntőre. Nagy szüksége lenne a pihenésre, de a végső megmérettetés előtt nem teheti meg, hogy lazítson. Egy perc szabadideje sincs, hiszen szombaton dupla adással jelentkezik az X-Faktor, de a vasárnapi fináléra is fel kell készülnie.
Vajon Csaba bírni fogja a versenyt? Ilyen komoly egészségügyi problémák mellett egyenlőtlen eséllyel indul versenytársaival szemben, hiszen a felkészülés alatt nem tud 100%-ot nyújtani. Nagy szüksége lenne stresszoldó elfoglaltságokra is, de betegsége miatt erre egyáltalán nincs lehetősége. Hétvégén kiderül, hogy az énekesnek sikerül-e megbirkóznia a feladattal.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
A színésszel 2010-ben váltak el.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Nemrég házasodtak össze.
Utólag kivágta a jelenetet.
Újabb kalamajka az ügyben.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Brutális gyilkosság történt.
Nagyon sokat edzett a filmre.











