Ada is távozik a VIVA televíziótól
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ben után Ada is távozik a VIVA televízió képernyőjéről, ugyanis új kihívásokra vágyik a fiatal műsorvezető.
hirdetés
Bánszki Adriennt sem láthatjuk többé a VIVA tv képernyőjén, ugyanis bármennyire szerette munkáját, úgy gondolta, hogy muszáj új terepen kibontakoznia. Ada hét és fél évig vezette a zenecsatorna híres műsorait, s ez az idő a televízió történetében rekord, hiszen még senki nem dolgozott ennyi ideig náluk.
Utoljára a Teleton-hétvégén láthatjuk a gyönyörű műsorvezetőt a népszerű csatorna képernyőjén. Ez a jótékonysági akció mindig is fontos volt Ada számára, ezért boldog, hogy így búcsúzhat el a kedves nézőktől.
„A VIVA életem egy fantasztikus időszakát jelenti, amit sosem fogok elfelejteni. Rengeteget tanultam a szakmáról, és életre szóló barátságokat kötöttem. Feledhetetlen élmény volt a VIVA Comet gálákat vezetni több ezer ember előtt, vagy a Teleton-akció végén átadni az összegyűjtött pénzt a rászorulóknak” – mesélte a zenecsatorna honlapjának.
Pár hónapja ugyan Istenes Bence is távozott a VIVA tv-től, de lassan egy hónapja új munkát kapott egy másik csatornánál, így lehetséges, hogy Adát is láthatjuk még a képernyőkön.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











