Ismét Lady Gaga az év női előadója
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha Lady Gagát jelölik valahol, arra nagy a garancia, hogy meg is nyeri.
hirdetés
Lady Gaga annak ellenére, hogy nem adott ki teljes, új albumot, mégis maga mögött hagyott olyan énekesnőket, mint Katy Perry vagy Taylor Swift.
Gaga folyamatosan járja a világot a The Monster Ball című turnéja keretein belül, ami érintette Budapestet is, és egészen 2011-ig tart. Említhetjük akár a páratlan klipjeit vagy, hogy kiállt a melegek jogaiért. Több videóban is segítséget kért a „Don't ask, don't tell” politika ellen is. Olyan sztárrá nőtte ki magát, amit régóta láttunk.
A vakmerősége is okot adott arra, hogy az MTV őt válassza meg az év női előadójának, immáron másodszorra. Senki sem uralkodott ennyire a zenén és a popkultúrán úgy, mint ő. Gaga nyitotta meg az idei Grammy-díj-átadót Elton Johnnal. Cindy Lauperrel közösen segítettek a MAC kozmetikának, hogy pénzt gyűjtsenek az AIDS-es betegeknek. A Brit Awards egyik legnagyobb nyertese volt, és az elhunyt Alexander McQueen tiszteletére is énekelt. A VMA-n rekord mennyiségű, 13 jelölést kapott, amiből 8-at vitt haza.
Az énekenő számára nagyon sikeres volt a 2010-es év, efelől semmi kétség. De mit hoz majd 2011? Megjelenik legújabb albuma, a Born This Way, ami állítása szerint az évtized legjobb albuma lesz, és hallhatjuk majd a közös dalát a feburárban megjelenő Gnomeo & Juliet című animációs rajzfilmben is.
Az év női előadói:
- Lady Gaga
- Katy Perry
- Taylor Swift
- Snooki
- Nicki Minaj
Az év férfi előadói:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











