Starity

Dukai Regina nyerte David Guetta versenyét

2010. december 17. 15:03   |   Szerző: itslauren_

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnőnek első próbálkozásra sikerült, amit régóta szeretett volna – egy igen jelentős énekversenyt nyert meg.

hirdetés
Dukai Regina nyerte David Guetta versenyét

A napokban közölte velünk Dukai Regina hivatalos Facebook-profilján, hogy megnyert egy énekversenyt. A Pure Solo nevű cég működött közre David Guettával, amelyben amatőr előadók jelentkezését várták. A megmértettetés során a világhírű DJ számait kellett elénekelni, mindenféle segítség nélkül. A Pure Solo programja ugyanis lehetővé teszi a hangfelvételt, ám azt nem, hogy utólagosan javítsanak rajtuk, így minden énekes egyenlő eséllyel indult, és egyszerre kellett elénekelniük az egész számot. Nem tudták összevágni, vagy újra felénekelni az egyes részeket sem.

Regina segítségére volt Rakonczai Viktor, az ismert zeneszerző és producer. Rengeteg hazai sztárral dolgozott már, munkássága is rendkívül elismert.

A közös munkának meg is lett az eredménye, hiszen a szerencsés Regi megnyerte a versenyt Kelly Rowland és Guetta közös számával – egyben a tavalyi nyár egyik legnagyobb slágerével – a When Love Takes Overrel. Őt találták a legjobbnak, és hamarosan fel is veszik vele a kapcsolatot. 

Íme a verseny előkészületei:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek