Starity

Barbee közönségtalálkozót szervez

2010. december 17. 16:04   |   Szerző: feellikethefire

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

December 18-án, szombaton rendezi második közönségtalálkozóját Barbee. A fiatal énekeslány a Morrison's Közgázon várja rajongóit. Sőt, fiúkat is szervezett az eseményre.

hirdetés
Barbee közönségtalálkozót szervez

Közönségtalálkozót tart Barbee – immár másodszorra. A Comet-díjas énekesnő a Morrison's Közgázon várja fanatikusait, akiknek több izgalmas programot is szervezett. Elhívta például fodrászát, Bubik Mártont, aki a helyszínen elkészíti egy szerencsés lány frizuráját. Érkezik Brasch Bence, aki valószínűleg dalra is fakad, valamint elfogadta a meghívást Lakatos Levente, a Barbibébi című tinisikerkönyv szerzője, aki Barbee egyik szövegírója is egyben.

Az esemény december 18-án, szombaton 17.00 órakor kezdődik. A Facebookon létrehozott „esemény” alapján száznál is több érdeklődő érkezik majd a helyszínre, ami igazi partihangulatot eredményezhet. Ehhez pedig mi passzolna jobban, mint egy-két élőben előadott Barbee-dal, amire minden bizonnyal sor is kerül.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek