Starity

Jason Derülo exbarátnőjéről írt dalt

2010. december 17. 16:04   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jason Derülo 2010 egyik legnagyobb felfedezettjének tekinthető. Ám az énekes életében nincs megállás, ugyanis már készül az új korong.

hirdetés
Jason Derülo exbarátnőjéről írt dalt

Nemrég beszámoltunk arról, hogy Jason már készíti új korongját, ami remélhetőleg az év első felében meg fog jelenni. A 21 éves énekes elmondása szerint ez az album sokkal mélyebb érzelmekről fog szólni, mint elődje.

Jason elmondta, hogy az egyik dalt az exbarátnőjének írta.

Készen van már egy dal, ami a megcsalásról szól – volt egy lány, akivel egyéjszakás kalandba keveredtem, de nem vettem észre, hogy ő többet akar. Leveleket küldözgetett, felhívta a családomat. Megbántottam őt, de nem készakarva csináltam, inkább bizalmatlanná tett. Azt hiszem, tanultam az esetből.

Sokkal inkább lírikusabb, mélyebb hangvételű, illetve személyesebb lesz az új album. Amikor az első lemezt vettük fel, akkor 19 éves voltam, most 21 vagyok; többet tapasztaltam az elmúlt évek során.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek