Őrült sztori! Most árulta el Millie Bobby Brown, hogy valójában milyen különleges módon jegyezték el
Jake Bongiovi tavaly jegyezte el a színésznőt, most kiderült, hogy zajlott a lánykérés.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Jake Bongiovi tavaly kérte meg a Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown kezét. Azt eddig is tudni lehetett, hogy nagyon romantikus volt, de hogy pontosan hogyan zajlott a lánykérés, azt csak most, Jimmy Fallon műsorában árulta el a híresség.
Még nem árultam el senkinek, de azt hiszem, túl jó ez a sztori ahhoz, hogy ne meséljem el. Jake-kel nagy közös szerelmünk a búvárkodás, együtt szereztük meg a búvárigazolványunkat. Elmentünk nyaralni, és egy este azt mondta: "Reggel nyolckor fel kell kelned, mert búvárkodni megyünk."
Millie kicsit meglepődött azon, hogy már kora reggel ilyen programot szervezett a szerelme, és azt is furcsállta, hogy ugyanarra a helyre hívta meg, amelyet korábban már felfedeztek.
Azt mondta, mindenképpen arra a helyre kell mennünk. Tehát lemerültünk több méter mélyre, ő adott egy kagylót, megfordítottam és ott volt egy gyűrű.
A színésznő először annyira meglepődött, hogy rögtön azt jelezte, fel akar úszni a felszínre, csak utána jutott eszébe, hogy kézjellel elmutogassa, igent mond.
De itt még nem ért véget a kaland:
Felhúzta a gyűrűt az ujjamra, és ahogy megmutattam neki, a gyűrű leesett, és olyan gyorsan merült, mintha filmet néztem volna. Jake belevetette magát a mélybe, olyan mélyre, ahová az oktatónk azt mondta, nem mehetünk, mert a dobhártyánk sem bírná. De utánaugrott, látványosan megragadott valamit, és amikor visszajött, ott volt a kezében a gyűrű.
A színésznő úgy érezte, ez egy jó előjel a házasságukra nézve:
Azt gondoltam, ez teljesen jól jellemzi a természetét: mindig ott leszünk egymásnak, ha valamelyikünkkel probléma adódik.
Brown hozzátette, hogy Jake végül nem azzal az ékszerrel jegyezte el, amelyet elvitt magával a búvárkodásra: a színésznő édesanyjának gyűrűjét kérte el, de Millie anyukája nem engedte, hogy lemerüljön a szeretett ékszerrel, így azt csak a parton húzta a híresség ujjára.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.