Rebel Wilson azt kívánja, bárcsak viccelt volna azzal, hogy mikor vesztette el a szüzességét
A színésznő még a szexuális életéről is elég részletesen vallott az új könyvében.

Rebel Wilson a "Rebel Rising" című nemrég megjelent memoárjában kendőzetlenül vallott többek között a szexuális életéről is, egészen pontosan arról mesélt, hogy 35 évesen veszítette el a szüzességét.
A 44 éves híresség a Today with Hoda & Jenna műsorában fejtette ki, azt kívánja, "bárcsak április 1-jei tréfa lenne", hogy mikor történt meg vele a dolog.
A színésznő elmondása szerint senki sem tudta róla, hogy szűz, és az első, akinek ezt elárulta, a könyvszerkesztője volt. Rebel hozzátette, tartott tőle, hogy szalagcím lesz ebből.
Azt hiszem, láttam a 40 éves szűz című filmet, és azt gondoltam, talán ha 40 éves korom előtt elveszítem a szüzességem, akkor az nem lesz olyan gáz. Összemostam magam a stigmával, ami ezt az egészet övezi. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy az én szabályaim szerint veszítettem el a szüzességem. Akkor már több, mint készen álltam rá.
- mondta, majd így folytatta:
Voltak jó oldalai is: nem kaptam szexuális úton terjedő betegségeket, amikor egyetemre jártam. Tehát volt ebben jó is. De azt hiszem, azért is osztottam meg, hogy a sorstársaim ne érezzék magukat egyedül. Sokan írtak nekem a közösségi felületeken, hogy ők is későn érő típusok.
Wilson korábban a People magazinnak hangsúlyozta, hogy úgy gondolja "nem mindenkinek kell tindézserkorában elveszítenie a szüzességét."
Nyugodtan várhatnak, akik nem érzik késznek magukat, vagy szeretnének jobban felnőni. Szerintem ez lehet egy pozitív üzenet. Nyilván nem kell a harmincöt éves korodig várni, de ne érezd úgy, hogy nyomás nehezedik rád ezen a téren.
- mondta.
A színésznő egyébként többek között azt is bevallotta a könyvében, hogy szerinte Adele utája őt.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Továbbra is viharos a kapcsolatuk.