Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
A színésznő elárulta, nem volt egyszerű számára, amikor az első gyermekét várta.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Sophie Turner meglepő dolgot árult el a magánéletéről. A színésznő mindössze 24 éves volt, amikor 2019-ben teherbe esett, és Balin, egy nyaralás alkalmával jött rá arra, hogy gyermeket vár. Turner elmondása szerint eleinte nem is volt biztos benne, hogy készen áll az anyaságra.
Talán azért, mert olyan fiatal voltam, de egy hétig gondolkodtam, hogyan tovább. Szerencsére voltak terapeutáim, akikkel átbeszélhettem a dolgot.
- nyilatkozta a brit Vogue-nak.
A színésznő hazatérve rögtön megvitatta a férjével, Joe Jonasszal a helyzetet:
Emlékszem, odadobtam neki a terhességi tesztet, és megkérdeztem: "Szerinted mit kellene tennünk? Szerinted tartsuk meg?" Amikor a húszas éveid elején jársz, olyan könnyelműen éled az életed.
Sophie hozzátette, nem tudta, hogy akar-e anya lenni, de miután beszélgetett Jonasszal, valami megváltozott benne.
Egyszerűen csak tudtam, hogy akarom a babát.
- mondta. Sőt, két évvel később megszületett második kislánya, Delphine.
Az exem és én nagyon sokat utazunk, és szerettem volna, hogy Willának legyen kistestvére. Szerettem volna, hogy ott legyenek egymásnak. És olyan mókásak, igazi csajos csajok, ők a napfény az életemben.
- nyilatkozta a színésznő, akinek tavaly ért véget a házassága Joe Jonasszal: sokáig úgy volt, hogy csúnya válás lesz a dologból, de szerencsére mediáció segítségével sikerült megegyezniük a gyermekfelügyelet kérdésében.
via Page Six
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.