Amy Adams nem járhatott edzőterembe
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amy Adams a rendező kérésére nem járhatott edzőterembe a The Fighter forgatása alatt.
hirdetés
Amy körülbelül egy éve jelentette be, hogy gyermeket vár, majd májusban világra is hozta gyönyörű, elsőszülött kislányát. A terhesség persze ez esetben is néhány pluszkilóval járt – amit azonban a színésznőnek eddigre már kitűnően sikerült is leadnia.
Az Oscar-díjas színésznő nemrég azt is bevallotta, hogy igen ért már ahhoz, hogyan kell levetni ruháit egy-egy szexi jelenethez, és hogy ezekhez azonban formába is kell hoznia magát.
Új filmje, a The Fighter forgatása alatt azonban nem járhatott edzőterembe, ugyanis David O. Russel rendező azt szerette volna, ha az Amy által megformált Charlene – a munkásosztálybeli pincérnő – a lehető legélethűbbre sikeredik. Így a színésznő nem járhatott edzőterembe, esetleg csak az életstílusán változtathatott.
A dolog bökkenője, hogy a bájos színésznőnek szexjelenete is volt a filmben – méghozzá Mark Wahlberggel. Amy nemrég a Parade magazinnak nyilatkozott az esetről: „Rendszeresen járok edzeni, mivel nem tehetem meg, hogy ne a legjobb formámat mutassam.” Erre David csak annyit reagált: „Én most egy sörivó lánynak szeretnélek látni.”
Azért biztosak lehetünk benne, hogy Amynek így is bombabiztos sikere lesz a filmben, ami nemrég került bemutatásra az USA-ban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













