Vastag Csaba öccsének ajándékozza nyereményét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor győztese, Vastag Csaba öccsének, Vastag Tamásnak ajándékozza nyereményautóját.


Vastag Csaba a népszerűségen kívül komoly nyereményekkel is gazdagodott az X-Faktor megnyerésével. Egy évig havi egymillió forintot, egy thaiföldi utazást és egy csodálatos luxusautót is nyert. A tehetséges énekes azonban nem szállt el a sikertől, és családjával is meg akarja osztani nyereményét.
A luxusautót öccsének, Vastag Tamásnak ajándékozza, hogy ezzel is kárpótolja a fiatal énekest, amiért kiejtette a versenyből.
„A kocsit odaadom Tomikának, nekem van már egy, ő pedig régóta vágyott egy autóra – nyilatkozta Csaba, majd később megerősítette, hogy nem csak meggondolatlan kijelentés volt, és betartja ígéretét. – Még most is úgy gondolom, hogy amint megkapom, átadom neki a kulcsot.”
A felajánlást természetesen Tomi boldogan elfogadta:
„Ha valóban én vezethetem, annak nagyon fogok örülni. Remélem, így is lesz!”
A győztes a pénzjutalmat sem szeretné egyedül élvezni.
„Még nem tudom, hogy mit csinálok a teljes összeggel, majd eldöntöm, mi lesz vele, de egy biztos: nagyon szeretnék segíteni olyan embereken, akiknek nincsen pénzük, hogy egyenesbe jöjjön az életük.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Így reagált a híresség.
Nagy a dráma most körülöttük.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.