Starity

Elegendő pihenéssel az egészséges testsúlyért

2024. július 13. 16:04   |   

Hajlamosak vagyunk magunkat túlhajszolni, folyton dolgozunk, ügyeket intézünk és nem fordítunk kellő időt a pihenésre, alvásra. Pedig a kialvatlanság hosszú távon bizony életünk számos területére negatívan hat. Többek között például elhízást is előidézhet. Nézzük most meg, milyen következményei vannak a kevés pihenésnek, és hogyan tehetünk ellene!

hirdetés
Elegendő pihenéssel az egészséges testsúlyért

A kevés alvás hatása a szervezetre

Nem is gondolnánk, hogy a fáradtságon túl milyen káros hatással van a pszichénkre és a szervezetünkre a nemalvás. A rendszeres kialvatlanság a kutatások szerint hajlamosít az elhízásra, ennek oka pedig az alváshiány hormonrendszerre gyakorolt negatív hatásában keresendő.

Ugyan a kívánt alak eléréséért a Sinergy Shape Alakformáló Szalon EunSung PowerShape 2 gépével is sokat tehetünk, kellő mennyiségű és minőségű alvás nélkül bizony könnyen eljuthatunk a mellékvese-kimerülés állapotába. Hogy ez mit is jelent?

A mellékvese kimerülése a stresszért felelős kortizol és a vércukorszint szabályozásáért felelős inzulin mennyiségének megemelkedését vonja maga után, ami állandó éhségérzethez és kívánóssághoz vezethet. Ezzel együtt pedig az inzulinszint hatékonyságának csökkenése elősegíti az elhízást. Így a kevés alvással máris megágyaztunk a nem kívánt plusz kilóknak. 

Mindemellett az elhízás következtében az elégtelen mennyiségű alvás növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, gyengíti az immunrendszert, hozzájárulhat a bőr gyorsabb öregedéséhez és fokozza az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét is. 

Így hat az alváshiány a pszichére

Nemcsak a testünkre, de a közérzetünkre sincs jó hatással, ha nem alusszuk ki magunkat. Az alváshiány koncentrációs problémákat, figyelemzavart eredményezhet, illetve rontja a teljesítőképességet a munkában vagy az iskolában. Hosszú távon pedig hangulatzavarokat, depressziót is előidézhet.

Mivel a kialvatlanság növeli a stresszhormon szintjét a szervezetben, stresszesebbek, ingerlékenyebbek leszünk és akár dührohamok is jelentkezhetnek. Az alvásmegvonás tehát negatívan hat az idegrendszerre és a mentális egészségre is.

Ennyi a napi ajánlott alvásmennyiség

Ha szeretnénk megelőzni a fent leírtakat, elengedhetetlen, hogy kialudjuk magunkat mindennap. Egy átlagos felnőttnek naponta kb. 7-8 óra alvásra van szüksége, ami gyerekek esetén még több, 9-10 óra is lehet. 

Nemcsak a mennyiség számít azonban, hanem a minőség is. Fontos a nyugodt, zavartalan, lehetőleg ébredésektől mentes pihenés lehetősége. Érdemes kialakítani egy mindennapi rutint, amelynek keretében közvetlenül elalvás előtt már nem használunk elektromos eszközöket és nem fogyasztunk alkoholt vagy koffeint. Ugyanilyen meghatározó a puha, kényelmes ágy megléte is. 

A megfelelő alvásmennyiség elengedhetetlen a szervezet egészének működéséhez. Nemcsak a pszichés egészség alapja, de a jól működő anyagcsere és hormonrendszer érdekében is elengedhetetlen. Nem utolsósorban pedig nagyban hozzájárul a kívánt testsúly eléréséhez, fenntartásához is. 

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek