SP lett a twitterezők kedvence
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy héten keresztül lehetett szavazni az Év Twitter-arcaira. „Celeb” és „nem celeb” kategóriában hirdettek győzteseket, a hírességek közül idén is SP kapta a legtöbb voksot.
hirdetés
Tényleg ennyire érdekesek lennének a magyar énekes tweetjei? SP verhetetlen – az Év Twitter-arca szavazáson legalábbis biztosan, hiszen idén is a népszerű tinisztárra érkezett a legtöbb voks, így a celebek közül ő nyerte az értékes okostelefont, amit meg is köszönt rajongóinak blogjában.
A második helyen a Partyarc atyja, Fluor szerepel, ami szintén nem túl meglepő eredmény. Ami már inkább érdekes, hogy a dobogó harmadik helyét a pornóproducer Kovi uralja, aki pikáns tweetjeivel valószínűleg a férfi szavazókat nyerte meg.
A negyedik hely szintén érdekes, ugyanis a szavazók Lakatos Leventét, a Barbibébi című könyv szerzőjét juttatták erre a pozícióra. Ötödik helyen Brasch Bence, a Csillag születik egykori sztárja trónol. Az első lány a listán a hetedik helyen tanyázó Barbee. Steiner Kristóf nyolcadik, Zimány Linda pedig a kilencedik helyet foglalta el.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











