Starity

Velünk véget ér: minden jel arra utal, hogy Justin Baldoni és Blake Lively csúnyán összeveszett

2024. augusztus 10. 11:11   |   Szerző: Four

A rajongók szerint nagy az esély rá, hogy a két sztár között óriási a feszültség.

hirdetés

Blake Lively nagy erőkkel promótálja új, Velünk véget ér című filmjét, és az utóbbi hetekben rengeteg nyilatkozatot tett arról, milyen fontos számára a produkció, illetve, hogy a projekt kreatív részében is nagyon szeretett részt venni. 

Habár a színésznő minden jel szerint vidáman járkált kollégái társaságában a sajtóeseményekre, elég egyértelmű volt, hogy egy emberrel viszont egyáltalán nem mutatkozott: Justin Baldonival, aki amellett, hogy az egyik főszerepet kapta, maga rendezte a produkciót. 

Lively a legtöbb interjút Brandon Skelnarral és Jenny Slate-tel, illetve a film alapjául szolgáló könyv írónőjével, Colleen Hooverrel adta. Baldoninak pedig nyoma sem volt a közös rendezvényeken és a premiereken sem fotózkodott együtt Blake-kel. Nem meglepő, hogy elkezdtek szállingózni a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a két színész között nagy ellentét van. 

Az egyik elmélet szerint Justinnak nagyon nem tetszett, ahogy Blake a filmet promótálta, mert egyesek szerint érzéketlennek tartotta, hogy a színésznő nem helyezett kellő hangsúlyt a nyilatkozataiban a produkció témájának érzékeny mivoltára, tekintve, hogy a történet abúzusról és családi traumák feldolgozásáról szól.

Embed from Getty Images

Sőt, egy TikTok felhasználó szerint Baldoni azzal sem értett egyet, hogy Ryan Reynolds ekkora szerepet kapott a munka kreatív részében. (Blake nemrég árulta el, hogy a férje olyannyira benne volt a projektben, hogy még az egyik jelenetet is ő írta.

Valahogy Ryan Reynolds is belecsöppent a munkába és néhány jelenetet ő írt meg. Tudom, hogy Justin Baldoni az egyik nyilatkozatában kijelentette, szándékosan lépett hátra az intim jelenetek kitalálásánál, mert inkább azt szerette volna, hogy nők alkossák meg őket. 

- mondta az illető, aki szerint Baldoni ötleteit végül lesöpörték az asztalról, ami feszültséget keltett. 

Blake Lively nagyon népszerű, közel áll Colleenhez. Szerintem ahogy zajlik a film promótálása, abban Justin egyáltalán nem akar részt venni. Ez az én véleményem. 

- tette hozzá. 

A Page Six egyik forrása szerint viszont Baldoni volt az, aki "nagyon kellemetlen atmoszférát teremtett" a forgatáson, és nem csak Lively, de az egész szereplőgárda számára unszimpatikussá vált a sztár. 

Nem csak Blake volt így vele. Senki nem élvezte a közös munkát Justinnal, és egyáltalán nem beszéltek vele a premieren. 

- mondta az illető. 

Embed from Getty Images

via Life & Style

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek