Starity

Óriási siker a Deadpool & Rozsomák! Már több, mint egymilliárd dollárt hozott a készítők konyhájára

2024. augusztus 12. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

A Marvel Moziuniverzum újdonsága harmadik hete vezeti a nézettségi listákat világszerte.

hirdetés
Óriási siker a Deadpool & Rozsomák! Már több, mint egymilliárd dollárt hozott a készítők konyhájára
Fotó: Walt Disney Pictures

A Ryan Reynolds és Hugh Jackman főszereplésével készült Deadpool & Rozsomák óriási népszerűségnek örvend a filmrajongók körében. A friss statisztikai adatokból kiderül, hogy azon túl, hogy harmadik hete ez a legnézettebb mozifilm, át is lépte a bűvös egymilliárd dolláros (~ 350 milliárd Forint) határt bevétel tekintetében. Érdekesség, hogy a Deadpool & Rozsomák a második legnagyobbat kaszáló, úgynevezett R besorolású* film a Joker után, ezzel pedig megelőzte a tavaly bemutatott, ugyancsak hatalmas közönségkedvencnek számító Oppenheimert. 

Reynolds felesége, Blake Lively és az ő főszereplésével készült Velünk véget ér szintén nagy csáberővel bír a mozikedvelők körében, ugyanis a bemutatóhétvégén mintegy 80 millió dollárt (~ 28 milliárd Forint) hozott a készítők konyhájára, melyből 50 millió dollár (17,5 milliárd Forint) csak az Egyesült Államokból folyt be és sok helyen, köztük hazánkban is csak ezután mutatják majd be.

R besorolás: Az Egyesült Államokban használt beosorolási forma, melynek értelmében a 17 évnél fiatalabb nézők csak felnőtt felügyelete mellett tekinthetik meg az adott filmet.

via JustJared

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek