Starity

Már videó is van arról, hogy Justin Baldoni és Blake Lively a forgatáson veszekedett

2024. augusztus 13. 11:11   |   Szerző: Four

A két hírességről kiderült, hogy folyton összekülönböztek a Velünk véget ér forgatása alatt.

hirdetés

Korábban írtunk róla, hogy Justin Baldoni és Blake Lively minden jel szerint nagyon összekülönbözött a Velünk véget ér forgatásán - ez lehet az oka annak, hogy Lively a többi kollégájával együtt, Baldoni viszont teljesen egyedül promótálta a produkciót és még a premieren sem fotózkodtak együtt. 

Mint kiderült, nem volt alaptalan ez a sejtelem, mert most napvilágra került egy olyan videó, amelyen a két színész a munka során veszekedett. A TMZ felvétele egy New Jersey-i étteremnél készült, és az látható rajta, hogy Baldoni és Lively is erősen gesztikulálnak. Egy stábtag szerint ugyan akkor éppen nem volt köztük nagy ellentét, de gyakran előfordult, hogy összekülönböztek. 

A Hollywood Reporter szerint Blake és Justin között "kreatív ellentétek voltak", hiszen egyikük sem csak színészként vett részt a munkálatokban: Blake a film producere, Justin pedig a rendező volt. 

Olyan hírek is napvilágra kerültek, hogy Baldoni "kellemetlen hangulatot teremtett" a forgatáson és egyesek szerint "soviniszta" és "majdhogynem abuzív" volt. 

A Velünk véget rajongóit is megosztotta a produkció körüli dráma: egyesek szerint Blake nem hangsúlyozta eléggé, hogy a film nem egy romcom, hanem egy abuzív kapcsolat története, sőt, voltak, akik azt sem akarták elhinni, hogy Baldoni viselkedése hagyott kívánnivalót maga után, inkább arra szavaztak, hogy Blake-nek nem tetszett, hogy a színész teljesen máshogy állt a gyártáshoz, mint ő és ebből lehetett köztük ellentét. 

via Page Six

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek