Starity

Zoe Kravitz már bánja, hogy az apjához költözött 11 évesen

2024. augusztus 16. 17:05   |   Szerző: Four

A színésznő szerint rossz döntés volt, hogy a szülei válása után az apjához költözött.

hirdetés

Mai fejjel már máshogy cselekedne Zoe Kravitz, ami költözését illeti. A színésznő 11 éves volt, amikor az édesanyja, Lisa Bonet mellől elköltözött az apjához, Lenny Kravitzhez, de ma már úgy látja, ez egy "szívtelen döntés volt", ami az anyukáját illeti. 

Bonet és Kravitz röviddel Zoe születése után elvált, a kislány pedig az édesanyjánál maradt - 11 évesen azonban sokkal vonzóbbnak tartotta az apja rocksztár életét, és úgy döntött, hogy New Yorkban szeretne lakni az apjával. Kravitz viszont épp akkor indult turnézni, így végül az énekes egyik rokona vigyázott Zoe-ra. 

Azt hiszem, nagyon bántó volt, hogy elköltöztem anyukámtól - főleg, hogy az apám ott sem volt velem. 

Ráadásul Kravitz háza átépítés alatt állt, így aztán Zoe-nak szállodából szállodába kellett költöznie, ezt viszont nagyon élvezte. 

Bárcsak jobban értékeltem volna, hogy anyámnak milyen erőfeszítései voltak az érdekemben. Nagyon szerette volna megőrizni a naivitásomat, a kreativitásomat. Mert tudta, hogy milyen a világ, hogy ezeket a dolgokat egyszer elveszíted aztán nem kapod vissza. 

- mondta. 

Embed from Getty Images

via Page Six

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek