Starity

Bajban a Velünk véget ér folytatása?

2024. augusztus 21. 17:05   |   Szerző: SzilviD

Óriási bevételt hozott a Velünk véget ér című film, mégis veszélyben lehet a forgatása a produkció körüli dráma miatt.

hirdetés

A Velünk véget ér című film már most kasszasiker, így sokan borítékolnák a folytatást, azonban a produkció körül kialakult dráma és rossz viszony miatt, lehet némi bökkenő.

A pletykák szerint dráma zajlik a színfalak mögött, állítólag viszály van Blake Lively és a rendező Justin Baldoni között. Amikor arról kérdezték, hogy esetleg ő rendezné-e a folytatást, Baldoni azt mondta:

Azt hiszem, vannak jobb emberek is erre a feladatra. Szerintem Blake Lively készen áll a rendezésre.

A TheWrap értesülései szerint Baldoni és cége, a Wayfarer Studios birtokolja az It Starts With Us - Velünk kezdődik film jogait, és ha elkészül a folytatás, akkor valamilyen formában biztosan részt vesz benne, még ha nem is tér vissza Ryle szerepében.

Az első film sikere ellenére egy bennfentes azt mondta a csatornának, hogy „egyelőre nem folytattak beszélgetéseket a folytatással kapcsolatban”.

Velünk véget ér 11 nap után már 182 millió dollárt hozott a mozikban világszerte, így mindenki arra számít, hogy érkezik a folytatás. 

via Just Jared

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek