Taylor Swift végre megszólalt a bécsi terrorveszély ügyében
Az énekesnő elárulta, miért nem nyilatkozott korábban a terrorveszély ügyében.
Taylor Swift végre nyilatkozott a lemondott bécsi fellépéseivel kapcsolatban: az énekesnőre több rajongója is megorrolt, mert eddig nem üzent nekik semmit, csak annyit lehetett tudni, hogy a koncertek nem kerülnek megrendezésre.
Az énekesnő augusztus 8 és 10 között három koncertet is adott volna a bécsi Ernst Happel Stadionban, ám egy nappal a fellépések előtt a Barracuda Music bejelentette, hogy mindhárom előadást lemondják, méghozzá terrorveszély miatt, amelynek kapcsán több embert is letartóztattak.
Most, hogy lezárult Swift turnéjának európai szakasza, az énekesnő megindokolta, miért hallgatott eddig. Miután megköszönte a stábja munkáját, így írt az ijesztő esetről:
Óriási csalódás volt, hogy le kellett mondanunk a bécsi koncerteket, és az oka újfajta félelemmel töltött el, emellett komoly bűntudatot éreztem, mert rengeteg ember tervezte, hogy eljön a fellépésekre. Ugyanakkor hálás voltam a hatóságoknak, mert nekik köszönhetően nem életeket, hanem koncerteket gyászolunk. Szívmelengető volt látni az összetartást a fanok között.
- írta, majd hozzátette, ezek után még komolyabban vette a soron következő, londoni koncertjei biztonsági intézkedéseit, és a brit hatóságokkal együttműködve mindent elkövetett azért, hogy a fanok épségben élvezhessék az estéket.
Taylor arra is kitért, hogy eddig miért nem nyilatkozott a bécsi koncertek ügyében:
Hadd tisztázzak valamit: nem fogok nyilatkozni, ha úgy gondolom, hogy ezzel azokat provokálom, akik a koncertjeimre érkező rajongóimnak akarnak ártani. Ilyen esetekben a hallgatás valójában az önuralmat jelenti és azt, hogy vársz a megfelelő pillanatra, hogy megszólalhass. Az elsődleges szempont számomra az volt, hogy az európai koncertjeim biztonságban lemenjenek, és nagy megkönnyebbülés, hogy ez így történt.
- írta, majd megköszönte a londoni rajongóinak feltétlen szeretetét.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Bejelentették a női főszereplőt.
A húga kísérte el az énekest.
VMA-n mutatta be a színpadon.
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.
Taylor Swift punknak öltözött.
Új hajszínt villantott a modell.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.